- Nagymama, hogyan viseljem el a fájdalmat?
- A kezeiddel kedvesem. Ha az elméddel próbálod meg, akkor a kín még erősebb lesz.
- A kezeimmel, Nagymama?
- Igen, igen. A kezünk a lelkünk antennája. Ha varrásra, főzésre, festésre, a föld érintésére használod őket, vagy ahogy a földbe fúrod őket, a gondoskodás jelzéseit küldik a legbensőbb lényedhez és a lelked megnyugszik. Így nem kell több fájdalmat keltenie, hogy odafigyelj rá.
- Tényleg olyan fontosak a kezek?
- Igen, lányom. Gondolj a csecsemőkre: az érintés útján ismerkednek meg a világgal. Amikor öreg kezekre tekintesz, többet mondanak el tulajdonosukról, mint bármely más testrésze. Minden, amit kézzel készítünk, szívből készül, mert a kezünk és a szívünk egységben vannak.
- A kezeim, Nagymama... milyen régen használtam őket ilyesmire!
- Kezdd el használni őket Lányom, kezdj el alkotni velük és minden átalakul benned. A fájdalom nem fog eltűnni, de a legszebb műalkotássá válik és onnantól kezdve nem fog fájdalmat okozni. Mégpedig azért, mert képes leszel megalkotni a saját, legbensőbb lényedet.
(Elena Barnabé)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése