Enyém volt s mégse enyém ma

 


Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szíve tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

(Szabó Lőrinc)

Korábbi változat (1923)
Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen;
lelkében lelkemet őrzi
s méhében a gyermekem.

És nézem, és sohse látom,
mert fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.

Virágzene, érthetetlen;
ki tudja: szeretem-e?
Az élet illata, zengő
fény- és illatzene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
szeretőm és gyermekem, és
ha megállok előtte, a lelkem
rejtett belső remegés.

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen;
lelkében lelkemet őrzi
s méhében a gyermekem.

(Szabó Lőrinc)