Dénes Enikő: Vágytalan
Lágy szellő tépkedte a fák leveleit,
hajnali csendben néztem arcod.
Bújva szeretném ajkad, szemeid,
de egy hang megálljt parancsol.
Nem! Fülembe ércesen cseng a szó,
a tiltás keserű magot vet édes létemre.
Perceim mámorában lett a vágy átkozott,
ha szeretni nem tudlak téged én szívemre.
Miért a sok dac, miért a sok kín,
ha felemészti önmagam vágyait?
Őrjöng bennem a tiltás, s a vérvörös szín
feketévé vált s duzzasztották testem ereit.
Sarokba kerget a vágy és várom,
szenvedélyem csillapodjon végre már!
Könnyezve nézlek, karom magamra zárom
s képzelem, te vagy és nem a magány.
Szóvá tenném vágyott lelkem,
de távol vagy s lettem vágytalan,
de majd, ha dallam lesz a szerelem
benned is, teljes leszel általam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése