Pál Kata: Az vagy nekem...

Pál Kata:

Az vagy nekem...

Mint egy lágy szellő
a nyári fuvallatban,
úgy öleled körül szívemet,
feledni nem foglak sosem,
lelkemre festesz színeket.

Mint a megcsillanó harmat
az ébredező napban,
ragyogsz most bennem fényesen,
e csillogás betölti testemet,
most ez erőt ad énnekem.

Mint a lábnyomok sora,
a tenger homokjában,
nyomodat bennem itt hagyod,
ha a kevély víz el is mossa,
az érzést akkor is nekem adod.

Mint az olvadó jég,
tavasznak lelkében,
az élet reménye maradsz,
mely esélyt ad valami újra,
és feléleszti mély álmából azt.

Mint a hold fényének
ezüstszín udvara,
körülölelve úgy ragyogsz,
selymes fényeddel átkarolva,
létemmel együtt andalogsz.

Mint zúgó patak
fodrozó habjai,
napjaim felpezsdítetted,
keresztül zúgva életemen,
élvezem frissítő permeted.

Mint hangjegy
egy érzelmes dalban,
és a beleolvadó szólamok,
eggyé válsz az életemmel,
ha majd végleg el is hagyod.