Mardi Miriam: A mosoly hullámai

 

Mardi Miriam:

A mosoly hullámai

Képzelet és érzetek halmazából
összerakott téged a vágy
akartam élj valahol, találj hozzám.
Vártalak,
hol repdeső örömmel, hol sírva, zokogva
mert rendre intett a hűvös ész
"Állj, ne tovább, álmod merész!"
s ujjaim közül kifolyni készült a remény
mit szorítottam makacsul -
"Kell, hogy legyél!"
És a végtelenből elindult egy kis jel
talán a véletlen, talán más, vezette
fogta kezed s adatta tudtul
a biztos létezésedet.
Kívántam,
legyen út, mely elhozhat
és mint éltető elemét a létnek
valódból szememnek inni adj.
S most az öröm, kiapadhatatlan
egyetlen ecsetvonást ismer
a mosoly hullámait festi szüntelen
- túlcsordulsz bennem -
hiszen rád másként nem gondolhatok
amióta arcomhoz érhetett arcod,
szemem szomjúságot
szemed forrásából oltott.