Érezlek...
Hiába
is igyekszem, nem tudlak "nem érezni" Téged. Lelkünk összekapcsolódott
már régen. Ha fejlődsz, s ezáltal emelkedsz, én is magasba szállok,
viszont fájdalmaid engem is elszomorítanak.
Érzem
a szenvedésed, önkéntelenül tudom, mikor magad elől menekülsz.
Tisztában vagyok azzal, ha remény tüze ég szívedben, hiszen akkor az
enyém is lángra kap. De csillapodik, amikor újra visszahúzódsz
csigaházadba. Érzem minden rezdülésed akkor is, ha a fizikai világban
semmit nem tudunk egymásról. Lelkünk külön életet él.
Vajon
melyik az illúzió? Az, amit fizikai szemmel látunk, vagy amit érzünk.
Egy álom, egy látomás néha sokkal valóságosabb, mint a hétköznapok. Az
érzések odabent élnek. És nem az határozza meg egy ember életét, amit
lát, hanem az, amit megél.
Tudom,
bennem van a bizonyosság, hogy az érzéseim az enyémek. Nem csaphatnak
be. Érzem, hogy minden vágyam, minden álmom hamarosan testet ölt a
fizikai világban. Amint felkészültem a befogadására. Várlak...
(Mohácsi Viktória)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése