Vihar Béla:
HAZAJÖTTÉL…
Hazajöttél, fáradt volt az arcod,
letetted a padlóra a szatyrot,
és a falak mindjárt felragyogtak,
mintha hoznád válladon a holdat.
A terítő, kendő, pohár, párna
ujjaidtól, akárcsak varázsra,
fényleni kezd, s lényed, mint az áram,
ott kering a dolgok anyagában.
Fészekrakó, lágy asszonyi ujjak,
eltűnődve hányszor megbámullak,
midőn röpke, puha mozdulattal
titkod nyomán mosolyog az asztal.
A szívem is így érintsd e kézzel,
illetésed forró delejével,
s bennem is a harmóniát, rendet,
sugárosztó ujjaddal teremtsd meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése