Török Zoltán:

Gondolatok a szerelemről

Most ez szerelem?

Mi ez a tűz? Mi éget?
Miért kell vágynom téged?
Kellesz nekem? Nem tudom, hol vagy!
Nem kereslek, maradj, bennem olvadj!
Szívem bezár, és felmelegít majd,
addig bújj el, ölelő karom itt tart.
Még csillag vagyok szemedben?
Melengess tenyereden.
Mert ha elengedsz, fényem kihuny,
Csillagtestem vissza, hideg porba hull,
jégkristállyá dermed újra a múlt...
Mi ez a tűz? Mi éget?
Miért kell vágynom téged?
Vagy ez csak álom?
Arctalan lényedre vágyom?
Majd az ébredés szelíd hajnalt terít ,
legyél te a part, s én legyek a híd.
Keress hát te is, légy az én lángom.
Vízben is égő éltető álmom.
Gyere kedvesem, fogd hát kezem,
legyél szivárvány fájó szívemen.
Lépj ki a fényre, nem érhet ármány,
hisz az éjben meghal a szivárvány.
Terítsd rám bársonyfényedet,
egemről űzd el a szürke felleget!
Engedd, hogy neked legyek!
Hagyd ott köpenyét az éjszakának,
míg én ölelő karomba zárlak.