2022. december 13., kedd

Ha a két fél kölcsönösen vonzódik egymáshoz...

 

5 jel, hogy igazán működik közöttünk a kémia a párunkkal

A kémia tulajdonképpen a két ember közötti kapcsolódás meglétét jelenti – azt, mennyire vannak egy hullámhosszon, mennyire vonzódnak egymáshoz, és mennyire tudnak természetesen viselkedni egymás társaságában. Lássuk, mik a jelei, hogy párunkkal működik közöttünk a kémia!
 

Mosoly a köbön

Ha két ember között vibráló kapcsolat van, ott bizony mosolyból sincs hiány. Az ok pedig egyszerű – amikor boldogok vagyunk, testünkben endorfin és szerotonin szabadul fel, ezek pedig természetes reakcióként váltják ki a mosolygást. Még a félénk vagy introvertált típusú emberek is mosolyra húzzák szájuk sarkát, amikor valakivel egymásra hangolódnak.

Mintha már ismernénk egymást korábbról

Amikor találkoztunk, rögtön egy húron pendültünk? Ha úgy érezzük, mintha már ismernénk a másikat, akkor az egyértelmű jele a kémia meglétének. Ez nagyon ritkán történik meg, és minden esetben a kapcsolat különlegességét jelzi. Ha pedig bekövetkezik, az egy hihetetlenül természetes, megnyugtató és biztonságot nyújtó érzést ad.

Hasonló humor

Azoknál a pároknál, akiknek hasonló a humorérzékük, és sok „privát” viccük van, általában a kémiával sincs baj. Ráadásul ez a közös tulajdonság képes elmélyíteni a kapcsolatot és hosszú távon megőrizni benne az izgalmat. Akiknek hasonló a humorérzékük általában hasonlóan is gondolkodnak, így biztosan jó párost alkotnak.

Egymás tükörképei

Ha a két fél kölcsönösen vonzódik egymáshoz, előfordul, hogy letükrözik a másik mozdulatait, gesztusait, hanglejtését stb. Ez egy tudat alatti cselekvés, ami által még közelebb érezzük magunkat a másikhoz.

Fizikai kontaktus

Túl az intim együttléteken, az is egyértelmű jele a működő kémiának, ha a felek keresik az alkalmat, hogy hozzáérjenek a másikhoz – igénylik az érintkezést, a másik közelségét, ezért finoman megsimogatják, megölelik egymást, vagy csak egymás mellett ülve összeérnek a vállak, combok… Tulajdonképpen mint két mágnes, úgy vonzzák egymást.

 

Forrás: ridikul.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése