Éjszaka a folyónál
Talán egyszer majd érzed azt, amit akkor éreztem,
táncoltunk a hold fényében, érintettelek, nem féltem.
Ölelt két karod, s lehúzott a parti homok leple alá,
testünk folytatta táncát meztelen, s szívem lelked falá.
Kínokat nem éreztünk, hiába korbácsolt a folyó vadsága,
megszűnt a valóság, elvitt minket a szenvedély buja sodrása.
Kezem finoman érintette, folyó vize által nedvessé lett bőröd,
ott akkor meghaltam örökre, meggyilkolt, díszes szerelem tőröd.
Szívembe döfted, ne felejtsem, ezerszer, s ezerszer forgattál rajta,
vérem nem csordult ugyan , de a nyomát mélyen ott belül hagyta.
Szótlanul feküdtünk ajkam égett, melyen lángolt csókod égető jele,
nem oltottam az áradó folyóból, hisz elrabolt a szerelem heve.
A Hold árulkodott a kósza csillagoknak, nem tartotta a száját,
az éjszaka kegyes volt velünk, nekünk adta az összes báját.
A bagoly ott az ágon, emlékszel, azon a korhadt fenyő ágán,
elfordította a fejét, nem szólt, csak csodálkozott két ember vágyán.
(Dóró Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése