- Megérkezni a boldogságba
Talán évek óta azt érzed, hogy csak mész az utadon, fáradt vagy és nyűgös.
Néha
félsz és fázol. Értelmetlennek tűnik minden. Egyszer-egyszer néhány
percre kisüt a nap, de mire megmelegednél, jönnek a fekete felhők.
Egyedül vagy, nincs akihez hozzábújj. Megpihennél, de sietősre fogod,
mert a nagy vihar előtt haza akarsz érni. Így egyre gyorsabbak a
lépteid.
Azonban
van, amikor hirtelen, váratlanul tör Rád egy hurrikán, és nincs hova
menekülnöd. Ilyenkor fáradtan rogysz össze a vihar kellős közepén. Azt
érzed, egyedül vagy, nincs akihez fordulj. Bánatod túlnő Rajtad. Jönnek
szembe akadályok, azt érzed, már nincs erőd sem kikerülni, sem átugrani
őket. Inkább leülsz előttük és vársz, hátha maguktól odébb állnak.
Egy
idő után megérzed, hogy tenned kell valamit, mert így sosem fogsz célba
érni. Erőt veszel magadon, ujjaid ökölbe szorítva ugrasz egy
hatalmasat. Szinte szétrobbantod az előtted tornyosuló akadályt. Érzed,
hogy most már semmi nem állhat az utadba. Szembemész mindennel és
mindenkivel, hiszen tudod, hogy az úton végig kell menned. Hiába térsz
le róla, hiába keresel kerülőutakat, amit bevállaltál, azt meg kell
tanulnod. Az élet visszapofoz a megkezdett útra. Jönnek szembe
kísértések. Szerelemmel próbálnak csábítani. Talán bedőlsz, de később
rájössz, hogy csupán leckék rejlettek a találkozásban.
Démoni
alakok jönnek szembe, akik erővel próbálnak meg letaszítani saját
utadról. S talán megtépázott erővel, de folytatod utadat. Már semmi nem
állíthat meg. Türelmes lettél önmagadhoz, elfogadó, és megbocsátottál,
hiszen tudod, hogy minden Érted történt.
Egyszer
csak kisüt a nap, meglátod az ösvény legnaposabb végét. Ott állsz
tökéletes önmagadként, tökéletes szerelemben és boldogságban...
(Guzsik-Mohácsi Viktória)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése