ALKONYAT
Amikor a mester elvonul…. kicsit bezár….. összehúzza szirmait, mint a tulipán alkonyatkor…. Kevesebbet mutat magából…. Nem pompázik úgy, nem ontja illatát annyira…. Olyan ez, mint amikor elmegy a nap, s beborul az ég…. Elhallgatnak a madarak….. Hűvös szél kócolja az erdő fáinak lombkoronáit. Az óceán hidegen habzó hullámai korbácsolják a parti sziklákat….. mélyén mégis csendes és nyugodt….
Szükség van az elvonulásra…. a csendes magányra. Ez nem az a magány, amit az emberek „magánynak” neveznek…. Egy meditatív állapot. Az önvalóval, „istennel” való együttlét. Az egységgel való lebegés, a szeretet tiszta megtapasztalása…… Ennek szabadsága, érzése semmihez nem fogható…… Aki idáig eljut, az többé már nincs egyedül, annak nem létezik magány, sóvárgás vágy….. Megszabadult az evilági illúziók béklyóitól! A tudat ezen létében, egybe olvadt tiszta mag-ja, lelke, a valósággal….
(Siloám Neo)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése