Válladon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válladon

Fejem válladra hajtom,
ennyi az, mit adhatok,
mert nézd, jő már az alkony,
hová tűntek a napok?
Válladon megpihenve
tán csendesedik a szív,
folyama zúg sietve,
fölötte ragyog egy híd.
Színesebb lett a világ,
de ez csak egy pillanat,
mégis lesz talán virág,
míg le nem bukik a Nap.

(Juhász Magda)