Nevenincs
Fülelnek vakon a hajnalok
szem-tátva süketek az esték
te láss és hallj, ha odabújok
magamat kitárva, melléd
nevenincs aggály az ajkon
oktalan okokba sétál
én kezemet kezedre hajtom
rezzenetlen simasággal, némán
gondokba libben az ölelés
arcokra feszül a holnap
mi altassunk mindent, mi sötét
lehunyt szememből olvass
s túl az elsietett perceken
ha feleszmél az emlék
érezz majd a rejteken
akkor is odabújok melléd.
(Bíbor Kata)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése