Bagi István:
ŐSZ
A lángarcú tányér az égen
nagy sárga dáliává szelídült.
Parányi pók vezérel a rónán
puha ökörnyál-zeppelint.
Vetkőzni készül és elpirul
zavarában a cserszömörce,
borzongva állja majd a tél szerelmét
s tavasszal boldogan ruhát ölt megint.
Jó ilyenkor csendben üldögélni,
látcsőbe csalni a távolságot:
karnyújtásnyira legel a dámvad –
izmában a nyár, csontja telet sejt.
Amott őzsuta áll mozdulatlan,
bronzot hint rá a bágyadt sugár,
zsigerei a nász emlékét őrzik,
méhében szunnyad a jövő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése