Szilágyi Hajnalka: Megőrizlek magamnak

Szilágyi Hajnalka:

 

Megőrizlek magamnak

 

Éji szirének hívogató dalára,
táncolva süllyednek el,
az estben megfáradt csillagok.
Hajnalcsíkokat hasít a bíborég,
réseket feszít a zajtalan világra,
a fény némán ömlik arcunkra,
levetkőzik a csend bennünk,
s ruhátlan kúszik szét körülöttünk…

…csak az ujjam érint testeden…

Ebben a halk forgású nászban,
álmaim illata válladon lélegzik,
szorító akaratom nem enged mellőled.
Hisz’ én játszani vágyom veled még
mezítelen boldogölelést,
széppé olvadó eggyé tartozást.
Ismerni akarom minden rejtett titkodat,
hallani a bennakadó sóhajok
felszakadó, majd halkuló lüktetését…

…ahogy ujjam érint lassan testeden…

Lélegzetedhez csitulva gömbölyödöm,
s apró lángokat simogatok ki bőrödből,
szelíd rezgésekkel szemed vezeti kezem,
és a szenvedélyek ringató lélektáncában,
a szűzfehér arccal ébredő mában
megpihenve virrasztok érted.
Íriszem rejtett mélyébe bújtatlak,
hogy megőrizzelek magamnak …

… hangnak, csendnek, fénynek,
a most, és mindörökkének...