Dudás Mihály: Vajon

Dudás Mihály:
Vajon

 

Vajon, miért létezünk?
Te és én egymásnak?
Miért ég egymásért szemünk?
Mikor köztünk, sokan állnak,
Miért szít tüzet hűvös kezed?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon hova tartunk?
Meddig ölelsz szüntelen?
Most mindketten azt akarjuk!
Hogy szerelmünk végtelen legyen!
Miért ad megnyugvást, ha vállamra hajtott fejed?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon meddig vigadunk?
Meddig önt el ez az ősi szenvedély?
De egymásnak mit is adunk?
Örömöt, bánatot, biztosat s kétkedést,
S miért végtelen minden perc veled?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon meddig ketyeg az óra?
Mennyi lehet még hátra?
Én vágyom ajkadból lehelt, minden szóra!
De vajon lelked az én szavam is repesve várja?
Miért színezed kékre felettem a szürke eget?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon miért én s miért te?
Lehet isten játéka ez az egész?
Hogy úgy érezzük, egymásnak lettünk teremtve?
S ez az mi belülről emészt!
Miért kelt szívemben vágyat két szép szemed?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon vajon ez szerelem?
Ha két ember megőrül egymásért,
Átlép árkon, bokron, tűzön, vízen, hegyen,
Mindezt egy aprócska falat vigaszért?
Miért égett lelkembe bíztató csókod heget?
Nem értem s te sem értheted.

Vajon olvasod valaha ezt a versemet?
Mit pillantásod rólunk ihletett,
Vajon várod e most is, koppanó léptemet,
Mibe az éj csendje, csókokat hímezett,
Miért érzem úgy? Hogy míg élek, örökké féltelek!
Nem értem s te sem értheted.