Boda János: Láng
Lángokba mártva ölellek,
és mikor így vagyunk, miénk a világ,
mert a két szív ekkor összezár,
s mint homokszem a sivatagban,
megpihenek karjaidban.
Levelet írok most az égnek,
és téged csak arra kérlek,
hogy álmodj tovább engem,
így őrizzük egymást mind a ketten,
álmok és képzeletek között
teremtjük újra szerelmünk,
s majd így száll tovább szent nevünk oda,
ahol már más vigyáz ránk.
Ne feledd, mennyire szeretlek,
akkor is, ha rossz vagyok veled,
mert nem emelnek mindig fel a tettek,
s olykor van, hogy egy időre elfeledlek,
mert a magam sebeit is ápolnom kell.
S még ha önzésem néhanap eltemet,
te visszatérsz hozzám,
és szobámba kandallót építesz és tüzet raksz,
mert te így viselsz és gondozol, mert tudod jól,
hogy én is megtenném ezt érted.
Már nem hiszek a véletleneknek,
és a kételkedők mocskát mind félresöpröm,
mert én tudom, hogy nincs más fontosabb,
mint biztonságban érezni kezed magamon,
és veled együtt zuhanni és felemelkedni,
ketten egy álmot álmodni, és segítve hinni
az egyetlen és tiszta hitvallásban:
Egymásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése