Te...

 

Te...

Emlékszem, lenge ruhád lebegett,
Szemem fátyola csak nagyított!
Esdeklő szívem tett, mit tehetett,
Minden bút: gödörbe taszított!

Árnyék nem győzött, csak hűst adott.
Karod nyakamat karolta.
Arcod és szád forró csók alatt
Szórta jutalmát: fölém hajolva!

Mennyország adhat ily perceket,
Gerincem hajlik, és testem olvad.
Körbevesznek hófehér fellegek,
S a szürkeség csomóvá sorvad!

Belső remegésem széttép,
Illatod örök jel! Emlékező, intim...
Lelkem beléd olvadt végképp,
Hajad aranyporral hintik!

Angyaltánc jelen világom,
Álom vagy, de ébren élem.
Mindenkinek világgá kiáltom,
Boldog sírásba fulladt énem!

Tobzódik lelkem szerelem táncában,
Gödrök arcodon: mosolyod szülte.
Ember nem kap ilyet álmában,
Ez a boldogság szőlőfürtje!!!

(Major Tamás)