Aludj, aludj...

 

Aludj, aludj...

Isten tenyerén

Aludj, aludj, álmodj, én még nem tudok.
Engem feszítenek még a nappalok.
Fejemben cikázik még száz meg száz gondolat,
Erőt ad, vagy álmot hoz, esetleg visszatart.

Aludj, aludj, az éj erre való!
Álmodj szépet, álmodj jót!
Aludj, álmodj ringató, szép mesét!
Álmodd meg az életed, mint egy szép regényt!

Aludj, aludj, csöndes, tiszta ég,
Halkan szalad az álom szerteszét,
Kérdez és vigasztal, hogy mit hoz a jövő...
Ha már én nem alszom, te álmod tovább sződd!

Talán, ha már elért az éj szava,
Megnyugtatja lelkem álmok bíbora,
Talán engem is megtalál, és magával visz,
Pihentet, szeret és elcsendesít.

De addig is te csak aludj, kedvesem,
Ne ébresszen fel álmodból semmi sem.
Én lassan megnyugszom Isten tenyerén,
S álmodom, hogy veled álmodhattam én.

Hosszú nap végén, ha reád gondolok...

(Árnyék és Fény)