A gyermekkor ekkor ér véget...

Addig menj haza...

A gyermekkor ekkor ér véget...

Még láthatod otthonod régi falazatát,
érezheted a családi fészek meleg illatát,
a tájat, melyről idéződnek gyermekkori képek,
a családdal töltött tartalmas emlékek,
a meghitt ünnepek, a sok boldog kacagás,
a felhőtlen jókedv, s megannyi vidámság,
beszélgetni tudsz, sokat mesélni dolgokról,
rengeteg élményről, átvészelt kudarcokról.

Addig tudsz hazamenni, még vár valaki,
aki meleg szívvel az ajtót nyitja ki,
két fáradt keze feléd szüntelen kitárul,
érzései, szeretete irányodba sohasem fásul,
kinek beteg a szíve, mégis érted aggódik,
álmában is gyermekének képe rajzolódik.
Míg szemeiben az öröm könnyei várnak,
nem leszel ismerője szeretethiánynak.

Ha már üres a régi, megszokott világ,
nem marad más, mint megannyi hiány.
Nem hallasz lépteket konyhának kövén,
nem érzel illatot örömteli arcnak bőrén,
nem tudod átölelni fehér hajjal borított fejét,
nincs miért átlépni ajtónak kopott küszöbét.
Ha be is köszönsz, válasz nélkül maradsz,
szívedbe csak fájó emlékeket zárhatsz.

Hiába van repülőd, annak óriási szárnya,
akkor törnek rád az igaz, érzelmi vágyak.
Addig tudsz odamenni, míg hazavárnak,
kezeit csókolni szeretett édesanyádnak.

(Tóth József (Joke)