Te vagy

Te vagy

az egyetlen,
kinek szavától
lágy dallammá szelídültek,
a bennem dúló régi vadcsaták,

Te vagy,
kinek tekintetétől
mosolyba simult arcomon,
minden gond-karcolta szarkaláb,

az egyetlen
kinek hangjától
szelíd suttogássá csitultak
a lelkemből sikoltó szavak,

Te vagy az egyetlen,
kinek érintése,
mint fájdalom űző balzsam
öleli sóhajjá hangomat.

(Tollhegy)