Lebegés

                                                           

Lebegés

 

Mondd, szeretsz
és mondd, mondd,
mondd még ezerszer el,
hogy elcsépelt a szó,
s csak egy szó,
most nem érdekel,
csak mondd, szeretsz
és én olvadok,
parázson gyúlt levélként lobbanok,
s való lesz minden képzelet,
térdre hull bennem a hiszekegy,
csak mondd, szeretsz…
szomjazó szívembe önts vigaszt,
én lassú kortyonként iszom szavad,
míg a vágy bódult-részegen
két karodba húz félszegen…
és már nem kell a szó,
ne szólj,
így, ilyen szótlanul szeress.

 

 

(Tollhegy)