Őszi mementó
Ritkuló lombok között megtörik a fény,
Óriásként nyúlik el fekete aszfaltok megkopott tengerén.
Integet még egyet, aztán lassan továbblépked,
Megfásult tájat hagyva maga mögött a kopogtató télnek.
Szürke fellegek égi játékából esőcseppek hullnak,
Mint gyengéd kéz érintései, arcunkon végiggurulnak.
Az őszi szél megsárgult tenyerén falevelet ringat,
Majd lelkének bősz sikolyával porfelleget kavargat.
A reggel ködfátylát fellebbenti a levelek színes kavalkádja,
Melyet mintha egy festő húzott volna fel megkopott vásznára.
Pocsolyák víztükrében még megcsillan a táj,
S mosolyát a holnap fehér hópelyheinek adja át.
Óriásként nyúlik el fekete aszfaltok megkopott tengerén.
Integet még egyet, aztán lassan továbblépked,
Megfásult tájat hagyva maga mögött a kopogtató télnek.
Szürke fellegek égi játékából esőcseppek hullnak,
Mint gyengéd kéz érintései, arcunkon végiggurulnak.
Az őszi szél megsárgult tenyerén falevelet ringat,
Majd lelkének bősz sikolyával porfelleget kavargat.
A reggel ködfátylát fellebbenti a levelek színes kavalkádja,
Melyet mintha egy festő húzott volna fel megkopott vásznára.
Pocsolyák víztükrében még megcsillan a táj,
S mosolyát a holnap fehér hópelyheinek adja át.
(Major Zsuzsanna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése