Pál Kata: Nem a feloldozás...
Ne csak a szerelmem légy,
Légy a végzetem!
Egy arcot hordoz tenyerén most
az ármányba font látomás,
könnyem festékére csordul
az elképzelt, hiú varázs,
akár egy ócska sikoly, ki koldul...
de most kiáltsa vágyát a csend:
Szeretlek!
Zengve szakadjon e szó,
akár bűnös torkából, kit ment
a verejtékbe fúló kiáltás,
mikor kegyelmet kér az álszent
a sötét bitó árnyékán, s belőle
nyögve szakítja a feloldozó "áment".
A világ légy nekem!
Lássam szemed tüzén a kopjafákat!
Kavarj ingatag, csontos lelkemen
lágy, csendben nyíló, kínzó vágyat.
Múló életed pillanat tükrében lássad,
s réveteg álmod szakadékának vélve,
legyen érzelmektől terhes minden vágyad!
A világ légy!
Kiáltással fedlek, mint eretnek gondolatot,
mit ádáz szemektől lelkem mélyébe temetnék.
Csak ne csupán egy fájó, foszladozó emlék,
egy örökké tartó, színes álmodás...
...mit nem adnék soha ...Te vagy, ki kell még...
...nem a feloldozás...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése