Honnan Tudhatod?

Honnan Tudhatod?

Szerethetsz… sőt a felbukkanó jelek miatt még azt is hiheted, hogy szerelmes vagy… De mégis honnan tudhatod, hogy ő az, akire eddig vártál? Lehet, hogy évekig, évtizedekig. Mégis, amikor majd mindketten készen álltok rá, hogy befogadjátok egymást az életetekbe, egyszer csak megjelenik. Csak úgy „véletlenül”… Mégis honnan tudhatod, hogy Ő az?

Új időszámítás kezdődik… Amikor lelked rátalál egyetlen és igaz társára, múltbeli emlékeid kicsit mind elhomályosodnak. Már nem lesznek többé fontosak. Egyszerre megérted, hogy minden addigi tapasztalat, amivel szembesülnöd kellett, csak azért történt, hogy amikor szembe találkozol Vele, szíved megtelhessen földöntúli szeretettel és hálával. Hogy meglásd, valójában mekkora kincsre is leltél.

Amikor szemeibe nézel, egyszerűen látod a szerelmet… Átadja magát neked. Nincs is több, mit adhatna, csupasz szíve egyszerű érzéseinél. Nem fél önmaga lenni, nem rejteget semmit. Pillantása a végtelen tengerbe, vagy a mennyország könnyed felhői közé vezet. Könnyűvé válsz, abban a percben megszűnik a világ, és belsődben szétárad a boldogság.

Ereje leginkább a belőle áradó mérhetetlen türelemből, és harmóniából származik… Rendben van magával. Félelmeit és múltját elengedte. Nincsenek titkai. Önként adja át őket neked. Minden olyan természetes és egyszerű. Nem kell magyaráznod semmit. Nem állja utad zárt ajtó, mert kitárja szívét, és Te minden alkalommal királynőként sétálsz be a szívéhez vezető nyitott kapun. És végül, amikor már beléptél, finoman becsukja mögötted, titkos ajtótok kulcsát pedig elrejti a kíváncsi szemek elől. Mert ez az ajtó csak neked nyílik ki a maga teljességében. Mindenki másnak fenntart egy másikat, ami szíve más részeihez vezet.

Teljesen természetes, hogy nincs más rajta kívül… Lelked nem vágyik másra, mert ez a mindenen túlszárnyaló összhang csak vele érhető el. Mással nem érzed. Érezhetsz szeretetet, barátságot, vágyat, de az igazi, lélek legmélyéig hatoló szerelem, a szeretet-egység csak vele teljes.

Boldoggá tesz, tanít és elfogad… Hagyja, hogy önmagad légy, segít és támogat. Mosolyt csal az arcodra, ha arra van szükséged, vagy együtt érzően vigasztal. Nem csak átveszi, hanem átéli az érzéseidet, hiszen egyek vagytok.

Elég mellé feküdni, finoman ráhajtani fejed vállaira, és érzed, lelketek eggyé válik… Valami különös nyugalom árad szét benned. A varázslat illúziója, hogy hazaértél… És egyszerűen Te csak tudod… legyen bármilyen vihar kint a világban, vagy bent a lelked mélyén, nincs másra szükséged, nem vágysz máshová, hiszen nincs nyugodtabb, védelmezőbb és csodásabb hely a karjainál…

(Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok)