"Aki a csendet választotta, már mindent elmondott."
Dosztojevszkij szavai ezek, amelyek egyesek számára észrevétlenek maradhatnak, másoknak pedig puszta bölcsességként tűnhetnek fel. De e csend mögött láthatatlan mélységek rejtőznek, szakadékok, amelyeket csak egy figyelni tudó szív érthet meg.
Igen, Dosztojevszkij…
Aki a csendet választja, mindenről beszélt anélkül, hogy egyetlen szót is kimondott volna.
Ő találta fel a betűk nélküli nyelvet, ő utazott messzire olyan világokba, ahol a megértéshez elég csöndben maradni.
Néha a csend ékesebb minden beszédnél, mélyebb minden párbeszédnél, mert megragadja azt, amit a szavak nem tudnak kifejezni,
és egy olyan tudatosság és megértés égboltja felé emel minket, amelyet csak azok láthatnak, akik a betűk közti üres térben élnek.
Aki a csendet választotta, nem félt a beszédtől, csupán tudta, hogy vannak pillanatok, amikor a szavak elégtelenek.
Megértette, hogy a betűk félrevezethetnek, de a csend soha nem téved.
Ez egy olyan hang, amely a mélységekbe szivárog, és felfedi az igazságokat, amelyek mindig is ott voltak a szemünk előtt,
de amelyeket csak a lélek nyugalmában tudunk észrevenni.
Egy szavakkal túlzsúfolt világban a csend olyan nyelvvé válik, amelyet csak kevesek érthetnek meg.
Talán az, aki a csendet választotta, olyan bölcsességgel bír, amely képes mindent kimondani anélkül, hogy egyetlen szót is ejtene.
A csend nem a szavak hiánya, hanem egy jelenlét, amely mindent felülmúl.
Egy nap elmegyek anélkül, hogy mindent elmondtam volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése