Egyszer csak történik valami, ami megtanít az időt értékelni. Megtanít arra, hogy minden elmúlik, s egy-egy pillanat, ha nem figyelünk, eltűnik. Megtanít arra, hogy a "szeretlek" szónak mekkora hatalma van, vagy, hogy egy ölelés a társunknak mennyit adhat. Megtanít arra, hogy soha ne csukjunk be úgy egy ajtót sem, hogy a haragot bent hagyjuk, hanem inkább a békességet válasszuk. Egyszerűen rájövünk arra, hogy az életben csak egyetlen egy dolog számít: az, hogy szeressünk. A szeretetnél nincs nagyobb erő. A szeretet minden. A szeretetben találnak egymásra a lelkek. Teljesen mindegy, hogy mekkora távolság volt közöttük előtte, ha a szeretet lángra kap, a távolság megszűnik és a lelkek összeérnek. S amikor olyan helyzetbe kerülünk, ahol rájövünk, hogy a másik "elvesztése" megtörténhet, az idő értéke megnövekszik, s a pillanatok még több értelmet nyernek. Elkezdünk figyelni. Még többször ölelni. Még jobban szeretni. Olyanokat megtenni, amit azelőtt nem tettünk meg, mert vagy nem akartunk, vagy egyszerűen csak azért nem, mert nem volt kedvünk. Ám amikor felmerül az utolsó pillanat lehetősége, eltűnik minden kedvtelenség, s nem akaromság, és úgy érezzük, bármit megtennénk a másikért csak azért, hogy még több időt vele tölthessünk el. Ne várjuk meg ezt a pillanatot. Öleljünk, szeressünk! Most! Mondjuk ki a másiknak, bármi is legyen az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése