Szeretlek hidd el

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretlek hidd el

 

Szeretlek. Hidd el. De hangom már elhalt.

Torkomban nincsenek szavak,

csak szenvedély, mely a lelkemet őrli,

néha úgy érzem, szétszakad.

 

Akár egy vulkán, mely belülről forrong,

s kitörni nem tudott soha,

ugyanúgy lázad, ugyanúgy tombol

lelkemben most az indulat.

 

Hozzád bújnék. De félek: megéget

az a tűz, amely lángra kap

szemedben, melyet látni vélek,

mikor átfogod vállamat.

 

Lelkem már most is annyira megtört,

mint üveggyöngy, amely meghasadt,

szeretnélek, de annyira félek!

Nem bírom már, ha bántanak.

 

Neked az érzés szalmaláng csak,

amely könnyedén lángra kap,

de nekem izzó, forrongó láva,

mely mindent magával ragad.

 

Ne kísérts engem! Kerülj messze!

Máshol is vár rád pirkadat,

szikrázó fény, mely rád világít

eloltva minden vágyadat.

 

Nekem a láng az akkor kell csak,

ha a parázs is itt marad,

s ugyanúgy fűt, ha téli fagy van,

megőrizve a lángomat.

 

Meggyesi Éva