Emlékszem a napokra, amikor még csak imádkoztam érted. Az eget kémleletem, és azon tűnődtem, vajon a világ tartogat e nekem valami észveszejtőt, valami eget rengetőt, amibe beletud sajdulni a szívem? Vajon ott vagy e valahol, ugyanígy rám várva, ábrándozva rólam? Akkor még csak remény voltál, hitsugár bennem. Már az életem része vagy, és nem csak látlak, és tudom, hogy létezel. Érezlek téged, a bőrömmel, a kezemmel, a lelkemmel, benne vagy mindenben, ami vagyok. Magadévá tettél. Amiről akkor ábrándoztam, az meg sem közelíti a valóságot. Minden nap megköszönlek. Hogy jöttél, hogy felemésztik a lángok a szívemet naponta, de cseppet sem bánom. Ha az embernek tanulnia kell ezen a Földön, akkor a sok tanulás jutalma az a szerelem, amit csak egyszer találhatsz meg az életben. Nekem Te vagy a jutalom.
-Agárdi Zsóka-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése