A Mikulás és az üres zsák tanmeséje
Egy hideg decemberi éjszakán a Mikulás szánja megállt egy kis faluban. A hó vastagon fedte a háztetőket, és a kéményekből puha füst szállt az ég felé. A Mikulás dolgos manói már megtöltötték ajándékokkal a zsákját, és készen állt, hogy örömet hozzon a gyerekeknek. Ám ahogy belepillantott a zsákba, valami szokatlant vett észre: a zsák szinte üres volt!
„Hogy történhetett ez?” – töprengett a Mikulás. „Hiszen annyi ajándékot készítettünk! Nem hagyhatom a gyerekeket üres kézzel.”
A Mikulás rögtön tanácskozásra hívta a manókat. Egyikük gyorsan megjegyezte: – Talán az ajándékok elvesztek a hosszú úton!
Egy másik manó így válaszolt: – Vagy talán valaki másnak nagyobb szüksége volt rájuk.
A Mikulás egy pillanatra elgondolkodott, majd azt mondta: – Bármi is történt, nem az ajándékok számítanak igazán. A szeretet és a törődés az, ami igazán megérinti a szíveket.
Ezzel fogta az üres zsákot, és betért az első házba. Nem hozott ajándékot, csak egy mosolyt és egy kedves szót. A gyerekek eleinte meglepődtek, de a Mikulás történeteket mesélt nekik, megdicsérte jóságukat, és emlékeztette őket arra, hogy a legfontosabb ajándék, amit adhatnak, a szeretet és az együtt töltött idő.
Ahogy haladt házról házra, valami különleges történt: a zsák lassan újra megtelt! Nem játékokkal és édességekkel, hanem a gyerekek nevetésével, az emberek hálás mosolyával, és az örömmel, amit megosztottak egymással.
Mire a falu végére ért, a zsák szinte kicsattant a szeretettől. A Mikulás elmosolyodott, és azt mondta: – Ez a legértékesebb zsák, amit valaha vittem.
Azóta a Mikulás nemcsak játékokat és édességeket hoz, hanem emlékeztet mindenkit arra, hogy az igazi ajándékok nem a csomagolópapírban rejtőznek. A legnagyobb ajándékok a szívünkben születnek, és azok, amiket egymásnak adunk: a figyelmünk, a kedvességünk és a szeretetünk. 💝💓
Életfestők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése