Néha el akarok futni előled,
de lelkem csendje nem ereszt.
Arcom vágyja arcod érintését,
mikor jössz felém az álmok mélyén.
Úgy nyújtózik feléd a testem,
megfejthetetlenül vonzod énem,
érzi, fázik... csak reád vár,
láthatatlan szállal kötődve hozzád.
Tudtam, kell valahol legyél,
ujjaim közt nem folyhat el a remény.
Most szavaid vergődő szívemben égnek,
utat adva végre az öröm tüzének...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése