Ugye, érted

 

Ugye, érted

Emlékszem, ahogy ott ültél és meséltél,
emlékszel, ahogy ott ültünk és meséltünk,
lélegzet-fojtva a másikat kerestük,
úgy vágyva az érintést egymást becéztük.

Mohón, kíváncsin az ajkaidon csüngtem,
hisz minden szavadban lüktetett az élet,
nem tudtam betelni, tapsikolt a lelkem,
elrepültek percek, elsuhantak évek.

Hiszed, vagy nem, még mindig ugyanúgy várlak,
ó, mondjad vagy suttogd, csak sose hagyd abba,
örvendez a lelkem, s most sem tud betelni,
vígan lubickol az áldott pillanatban.

Emlékszel, mondd, mikor egymást felfedeztük
félénken, félve, de a vágytól emésztve?
Összekapaszkodott lelkem a lelkeddel,
s együtt lépdeltünk az örömök kertjében.

Emlékszel, mondd, mikor a tavasz csendjében
fejed a vállamon, pihentél békésen?
Megszűnt számomra a világ is létezni,
tudtam, éreztem, angyal szállt át a réten.

Pillanatok, percek, ó, mennyi szép emlék,
sok önfeledt kacagás, mosolyod fénye,
csókok, bókok, ölelés, érintés, szívem
rejtett kincsei. Ugye, ÉRTED, mit érzek?

(Kerecsényi Éva)