A hó csendje
Néma a táj, bár ezer pille tánca zeng
s nézem, hogy földet ér e vidám fergeteg.
A körforgás örök - részük a végtelen -,
csillogásaikban szivárványt ölt a csend.
Fehérbe öltözött a cifra, tarka lét.
Egy gondolat röpít - hiába küzdenék -,
monoton hangja suttogva űzött feléd
hideg, alvó fényével fájón mély az éj.
Majd a hajnal - várom... az ösztön még remél!
Majd a holnap - hinnem kell, megtudni mit ér!
Majd a kikelet - egy hulló csillag... Ne féld
a végtelent - hogy a körforgás része légy!
(Lőrinczi L. Anna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése