Tudom, hogy szeretsz…
Tudom, hogy szeretsz. Sok, ki nem mondott apróságból tudom…
Kell-e mindig mondani: szeretlek? Szerintem nem.
Sosem dicséred meg a hajam – de naponta egyszer kedvesen beleborzolsz.
Sosem hozol nekem ajándékokat – de reggelente lefőzöd a kávém s úgy készíted el, ahogy szeretem.
Ritkán mondod, hogy szép vagyok – de mindig megfogod a kezem az utcán.
Megmosolygod a buta szokásaimat – de szó nélkül elkísérsz a moziba, pedig tudod, hogy sírni fogok a romantikus filmen.
Tudom, hogy szeretsz. Látod, ilyen kis ki nem mondott apróságokból tudom.
Nem is kell napjában ezerszer elzengened. Nem kellenek a nyálas üzenetek, a csöpögős romantika. Nem kellenek a kényszerből kimondott szavak.
Így pont jó nekem. Ha fogod a kezem, és lefőzöd a kávém. Ennyi éppen elég.
És tudod mit akarok most mondani? Tudom, hogy tudod:
Én is nagyon szeretlek!
Hisz szó nélkül összeszedegetem a földről a szétszórt zoknijaid és hagyom, hogy fél órát olvass a mosdóban, pedig sietnék.
És elnézem a barkácsholmikat szerte a lakásban s akkor sem szentségelek, ha belelépek egy bazi nagy csavarba a szőnyegen. És megfőzöm neked a pacalt, pedig a szagát se bírom és képes vagyok csendben üldögélni a tóparton, hogy el ne riasszam a halakat.
Igen, én is szeretlek téged!
De azért azt szögezzük le:
a távirányító ma este az enyém – szerelem ide vagy oda!
K.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése