Már néha én is

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már néha én is

Már néha én is gondolok a szerelemre,
álmomban láttam, milyen lehetsz,
az ágyamhoz ülsz, mint ártatlan angyal,
és kacér démonként rám nevetsz,
arcod sápadt, de pillantásod tüze éget,
csókod méreg, amitől megveszek,
melletted egyszerre lehetnék igazi férfi,
és öledben mesét hallgató gyerek.

Már néha én is gondolok a szerelemre,
álmomban láttam milyen leszek,
fekete mágus és holdkóros napimádó,
lángból éledő főnix a felhők felett,
szivárvány, amit a lelked falára festek,
érzés, ami elcsábít és nem ereszt,
hegedű szava egy teliholdas éjszakán,
amikor elsuttogod, hogy szeretsz.

Már néha én is gondolok a szerelemre,
álmomban bejárunk sok-sok helyet,
Te kíváncsi utazó leszel, én hű útitársad,
akivel a világ végéig is elmehetsz.
Utunk végül egy romos kis várhoz vezet,
ahol korábban eltöltöttél éveket,
a valóság helyett kitalált furcsa világban
ez a hely nyújtott biztos rejteket.

Már néha én is gondolok a szerelemre,
álmomban a versemből életre kelsz,
a kis váradon sem ül majd többé átok,
amikor a múltad elhagyva átölelsz,
szomorúan búcsúzik várad furcsa népe,
érzik, üres lesz minden nélküled,
felkel a Hold, és a Nap belehull az éjbe,
visszanézel, majd leszáll a csend...

(Voodoo)