Idill

Idill

 

Derűsen lobog a tűz a kandallóban
Bár kint hűvös, ködös éj lebeg
Gyengéden ölelő kíváncsi kezek
A meleg szobában szelíden fénylenek

Megcsillan egy égő szikra
Lágyan feszülő karodon
Elbódulnak a mély ráncok
Álom-színű arcodon

Egy érintés, mely örökké tart
A harmónia csendjében
S valahol itt legbelül
Kivirágzik a csendéden

Könnyű vagyok, mint a füst
Mely nesztelen száll a kéményen
Feloldódom színezüst
Meztelen lelked fényében.

(Paul Verlaine)