Azt gondolod...

Azt gondolod,
hogy bizonytalan vagyok,
hogy kételkedem benned is,
magamban is.
A szeretetünkben.
Ez nem így van,
Ebben tévedsz.
Amikor érzem,
a kettőnk szeretetét
egyszerre érzem.
Amikor érzek.
Amikor nem,
akkor egyikünkét se.
Félsz tőlem, félsz,
ha jobban látnálak,
elillanna a szeretetem,
pedig én pontosan tudom,
hogy milyen vagy,
de az olyan nekem,
mint a nyakkendőd színe.
Az csak egy felvett ruha,
az valójában nem Te vagy.
Félek én is, de én
az érzést féltem.
Tőled is, magamtól is.
Mert számomra ez lett a világ.
Egy szép új világ.
Vele a világot veszíteném.
Olyan, mint egy különleges,
meg nem érdemelt ajándék.
Mintha én lennék
a legkisebb királyfi,
aki érdemtelenül
kap egy égi kincset,
azzal a kikötéssel,
csak addig maradhat az övé,
amíg a kifeszített kötélen
tudja tartani az irányt,
de az első lépésnél,
az első rossz lépésnél
visszaveszik, úgy,
hogy soha többé
nem láthatja.

Csoda ez nekem,
Mint csalódott
gyereknek,
ha megtudja,
az ajándékot
mégiscsak
a Jézuska
hozza.
 

(.kaktusz)