A vonzalom anatómiája

A vonzalom anatómiája

A kérdésre, hogy vajon mi alapján választunk párt általában két lehetséges magyarázat állja meg a helyét: az egyik a hasonlóság felismeréséből fakadó vonzalom, a másik az ellentétességből eredő kiteljesedés iránti vágy.

Baráti kapcsolatokban nem feltétel sem az azonosság, sem a különbözőség, viszont egy párkapcsolat esetén fontos szerephez jut, hogy milyen mintából ered az egymás iránti vonzódás.


Az ellentétek vonzzák egymást

Ebben az esetben két ember pusztán az ellentétességük miatt megmagyarázhatatlan és gyakorta erős vonzalmat érez a másik iránt, noha felismerik, hogy egészen más elvek szerint élnek. De mivel ők hatékonyabban és más eszközökkel oldják meg meg azokat az élethelyzeteket, melyekben mi nem ismerjük ki magunkat, vagy legszívesebben elkerülünk, így ebben a különbözőségben egy titokzatos vonzerő rejlik, amit én "mágnes-elv"-nek nevezek.
Mivel minden ember ösztönösen a kiteljesedésre vágyik, ezért a tőlünk különböző emberekben meglelhetjük mindazon tulajdonságokat, melyek nem képezik személyiségünk részét és az ilyen találkozások valóban a kiegészülés élményét nyújtják.
Azonban ez esetben, ami először rokonszenvet, vonzalmat majd szerelmet gerjeszt, determinálja, hogy később a másik megismerésével idegenkedést és ellenszenvet jelent. A szerelmi lángok csitulásával a racionalitás veszi át a fő szerepet és a korábban vonzó különbözőségek a felek között feszültséget szülnek és a "fordított mágnes-elv" válik uralkodóvá, amit csak és kizárólag kompromisszumok által lehetséges áthidalni - többnyire csak ideiglenesen. De mivel két gyökeresen ellentétes életfelfogású ember hosszú távon - amennyiben nem tudják összehangolni tulajdonságaikat - csak nagy áldozatok árán tud egymás mellett megmaradni, és többnyire ez az áldozat saját személyiségük erőszakos megváltoztatását jelenti, így kérdéses, hogy csupán a párkapcsolat fenntartásáért érdemes-e feláldozniuk egyéniségüket.


Hasonló a hasonlónak örül

A hasonlóságból eredő vonzalmak statisztikailag bizonyíthatóan tartósabbak az ellentétességből eredőknél, ugyanakkor sok esetben nehezebben is alakulnak ki. Ha azonos "hullámhosszú" emberrel találkozunk gyakran lehet olyan érzésünk, hogy mintha mindig is ismertük volna, hiszen hasonló vagy ugyanaz az életfelfogásuk, érdeklődési területeik, érzelmi beállítottságuk, természetük pedig hasonló hőfokon izzik. Hamar bizalmas viszonyt tudunk kialakítani olyanokkal, akiknek a miénkhez hasonló a jelleme és hozzánk hasonlóan is viselkednek.
Az "azonossági-vonzalom" elv szerint a hasonlóságokból eredően könnyebb beilleszkednünk a másik életébe, hiszen a hasonlóságok felismeréséből fakadó öröm pozitív feszültségeket, egyfajta összetartozás-érzetet alakít ki.
Párkapcsolatban azonban a hasonlatosság idővel a megszokás érzetét is kiválthatja, ha lassan megszűnnek a kapcsolatot összetartó feszültségek, pontosan azért, mert hiányoznak az új impulzusok. Ha túlságosan is sok a közös jellemvonás, akkor ezek gátló tényezőként jelentkeznek, melyek megakadályozzák a felek személyiségének, vagy magának a kapcsolatnak a fejlődését.
Ilyen esetben egy közös döntés szükséges, miszerint új, élettel teli energiákat kell bevinni a kapcsolatba, függetlenül attól, hogy az alapvető hasonlóság tartóssá teheti két ember párkapcsolatát.

A két elvnek tehát egyszerre kell érvényesülnie, de tény, hogy utóbbi nagyobb valószínűség szerint eredményezhet tartós kapcsolatot.


(Galántai György)