Ó, a kezed!

Ó, a kezed! Szinte érzem a kezeim között a tiéd kedves, vigasztaló melegét, pontosan úgy, ahogy mindig is éreztem, amikor valóban megfoghattam. Furcsa dolog ebben a borzalmas, kegyetlenül hideg télben felidézni szerelmünk tavaszát és nyarát, amikor együtt sétálgattunk a virágzó fák alatt, s a madarak énekükkel kísérték lépteinket, és lágy szellő hozta felénk az ébredő természet csodás illatát. Fel sem fogtuk, mily csodás boldogság jutott részünkül azokban a gyengéd napokban. Ó, dehogynem fogtuk fel, nagyon is tudtuk! Pontosan tudtuk s értettük.

 
(Joan Aiken)