László Klára:

Éjszakai suttogások

Karjaim... érted nyúlnak,
feltör az elfojtott érzelem,
könnyek közt megvallottam,
mit jelentesz Te énnekem.
Már nincsenek többé titkok,
végre érezhetlek, érinthetlek,
Vágyaidat a számba sóhajtod,
lelkem húrjai... rezdülnek.
Hallgatjuk ketten a csendet,
a szavak már feleslegesek,
látod álmaimat a szememben,
ne félj, a tűz égni fog szüntelen.
Suttogsz... suttogok... kedvesem,
szeretsz? - Szeretlek...!
Szemed nem engedi el tekintetem,
a vágy átkarol... árad belőlem.