Bán András: hozzád zuhanó

Bán András:
hozzád zuhanó


álomtalan éjszakán
önmagukba fordulnak a fények
úgy izzanak fel a gondolatok
hogy lassan elégek
elmondhatatlanul szép
ez a hosszú-hosszú repülés
fáradt csodába takarózom
és szállni akarok még
csillagom, ma az éjszaka
olyan közelre hoz
hogy megszépül a vers zuhanása
avarba zizzenő fenyőtoboz
lesz a szó, és
mélyen belül zendül a rím
szívembe burkolózom és
elfelejtem a hideg esőt odakint
ma ez a zuhanó vers
szállingózni kezd, és suttogni neked
és tétova mozdulattal egy
percre érinti kezed
és ebben a lélegzetnyi
érintésben minden ott van
ami hozzád vonz
de sohasem mondtam
hogy mióta láttalak
a csend sem lehet a régi
a fülem a hangodért fáj, és
még a sóhajom is az életedet éli
ma újra megkereslek és gyertyalángban
és amikor a tűz játékában megcsillan a szemed
hozzád sodródom feloldva szélzúgásban
mint imát mormolom, csillagom, nevedet