P. Pálffy Julianna:
Szív-dallam
Mondd, miért nem hiszel nekem? -
hiszen bezártad, kalitkába zártad a szívem;
csak érted doboghat, zenéd a muzsikája,
egyetlen dallamként íródik életem kottájára,
boldog ritmust ver, ha veled egy ütemre dobban,
néha mégis megbolondul - könnyem csordul titkon -
mert nagyokat üt, egyre többet, egyre jobban;
mikor megérint a vágyad, őrjöngve lázad a vérem,
ha átlibben hozzám felhők felett, szelíd bársonyéjen,
selyemszárnyú ölelés vár rám, hol két karod a menedékem;
A képzelet kevés most nekem, Te mit érzel, mondd! -
ha hallod a nevem*? Lángra gyúlnak még a szikrák? -
és a te véredet is ugyanúgy felforralják - az elérhetetlen álmok?
Neked sem engednek megnyugvást, lehet hogy mégis...,
mégis fogott rajtunk egy, ki nem mondott, édes átok?
Mondd, hiszel már nekem?
- ha nem engedsz el s kalitkába zárod a szívem -
mi ez Kedves, mondd! - mi ez, ha nem szerelem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése