Bertalan Gyula:Érintés
Magadba fontál,
köréd telepszem,
rád rakódom, mint
korom rakódik
ház fehér falára,
hozzád csitulva
sejtjeim rádsimulnak,
kívánnak lüktetni
régenvolt csodára.
Átgondolni múltunk
látod alkalmatlan,
testeden vibrál
a megtépázott csend,
egyszerre lebegünk
megálmodott égen,
együtt zuhanunk
még ha fáj is, odalent.
Fonj hát magadba
örökké kedves,
szemed meséljen
tisztát, igazat,
már csak elvétve
értem a szavakat.
Érezz hűs patakot
ha érint az ujjam,
lágy madárdalt,
csobogó esőt, Én hagylak,
érezz tomboló vihart
vagy jajjgató fákat,
süvítő szelet is ha kell,
Nekem, és ha
jó Magadnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése