N. Elizabeth: Lélekszál
folyton húz hozzád,
és nem ereszti már
soha lélek-kezemet,
dalolnám-zokognám,
messze világokon túl,
de csak a párnámba
suttogom nevedet.
Miként hív a való,
úgy hívnak az álmok,
s veled a végtelen
legmélyére vágyok!
Mikor reszket a tél,
vagy simogat a nyár,
hozzád köti lelkem,
egy láthatatlan szál,
s nem kell már a szó,
nem köt össze más,
lázunk összefonódó,
egymásba simulás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése