Utolsó menedék
Nem, ne hidd azt, hogy vártalak,
hisz magamat sem találtam,
elveszett bennem valami egykor,
kóvályogtam ebben a világban.
Fel kellett állnom, sokáig feküdtem,
ezer próba erősített meg hitemben,
le kellett küzdenem ami leláncolt,
helyet csináltam neked szívemben.
Nem lett volna szabad érzés benne,
elfoglalta a múlt, kétely, félelem,
reszketve vacogott lelkem, fázott,
megfagytál volna akkor énvelem.
Hosszú út vezetett idáig, megjöttem,
elhoztam magamban a forró lángot,
megégetni jöttem vele a szívedet,
borítsuk lángba együtt ezt a világot.
Lássák vöröslő fényét az emberek,
gyűljenek köré, kívánják melegét,
ölelő lángja adjon reményt nekik,
hogy a szeretet az utolsó menedék.
(Dóró Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése