Körmendi László : Ahogy ölelsz
Ahogy ölelsz, az kimondhatatlan!
Mikor a vágyunk már nem több, csak forrongó katlan,
mely elnyeli unalmas emlékeink.
Hadd érezzem álmod, a kis csodádat megint!
Kapaszkodj hát belém!
Sóhajtásod jelzi, hogy minden sejtedben én,
és minden sejtben te vagy!
Míg puha száddal őrzöd a végtelen titkokat,
látni vélem szemed, hogy boldogságot teremt,
mint őszi csend a fákon zörgő falevelet…
- Mert ez az élet rendje!
Benned vagyok végre, míg átölelsz, s az este
oly nyugalmas, békés a sikolyaid végén,
hogy nem tudhatom, hol vagy,
és honnan kezdődök én…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése