2021. május 15., szombat

Találkozások

 
Találkozások
 
Találkoztam mindenféle emberrel már. Gazdaggal, aki végtelenül üres volt, nincstelennel, akinek az egész világ volt az otthona. Találkoztam gyáva katonával, és bátor bohóccal, együgyű öltönyös fickóval és bölcs suhanccal, kit az utca nevelt. Találkoztam hitetlennel, és istenfélővel, és olyannal is, aki mindentől félt. Megismertem a bántalmazót és az áldozatot, a haragost és a megbocsátót. Azt, aki akkor is boldog, ha semmije nincs, és azt is, akinek akkor is fáj a világ, ha mindene megvan. Találkoztam azzal, ki nem akart találkozni velem, és azzal is, akivel elkerülhetetlen volt a találkozás. Találkoztam olyannal, ki szeretett, mégis elmentem, és olyannal is, kit én szerettem volna, de ő sosem maradt. Minden találkozással több lettem, akkor is, ha hoztak, ha vittek, ha adtak, ha elvettek. Mégis a legnagyobb találkozásom pillanata az volt, mikor először találkoztam azzal, aki mindvégig mellettem volt: saját magammal.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése