Amikor azt érezzük, hogy minden remény elfogyott, és fejünk fölött fekete felhők takarják el napot, forduljunk a Jóisten felé. Ereszkedjünk együtt szívünk legmélyére és adjuk át magunkat az ima feltöltő erejének. Szóljunk alázattal, és belső megérzéseinek keresztül adjuk át magunkat az Istennel való szent, közös párbeszédnek. Találjuk meg lelkünkön keresztül, helyünket a világban. Érezzük meg, hogy szívünk a szeretet és együttérzés lakhelye, és ha jól vigyázunk rá, nem lesz másnak helye, hogy odafurakodjon. A szeretet hullámhosszán megnyugszik a lelkünk, és rögtön nem látjuk, olyan borúsan a világot. A kis dolgok nagyra nőnek ott a szívünk közepén, és megtanulhatunk a hála nyelvén gondolkodni. Tűnődjünk el szép emlékeken, hogy homlokunkon az aggodalom ráncai kisimulhassanak. Rendezzük el összekuszálódott gondolatainkat, szedjük össze összetört darabjainkat és magabiztos sóhajjal haladjunk tovább!
(Deverdics Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése