Szabó Balázs: Édesanyám...!
Szórhatnék reád ma illatos rózsaszirmokat...
s hallgatnánk közben egy szép ünnepi zenét...
és midőn téged a sok színes virág simogat
könnyek között hangos ódákat zengenék.
Vajon milyen hatalmas nagy drágakövet adjak...?
Szó-füzérből glóriát fonjak tán’ föléd...?
Begyűjtsem-é betűit a kimondhatatlannak...?
...Megtehetném... de kinek kell a sok beszéd?
A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám,
amíg élek szavak nélkül is szeretlek téged!
Nézz rám! ... Tudod! ... A szememet nézd ne a szám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése